borító

A belsőépítészet és a díszlettervezés lesz a II. Design-és Művészetmenedzsment Fesztivál témája

Második alkalommal szervezik meg a Szegeden egyedülálló művészeti fesztivált a bölcsészkar design- és művészetmenedzsment szakos hallgatói. A Design-és Művészetmenedzsment Fesztivál idei témája a belsőépítészet, a látványtervezés és a díszlettervezés lesz. A program, amelyben kerekasztal-beszélgetés, kiállítás és koncert is helyet kap, november 16-án, este 20 órától kezdődik a Café Radnótiban. A belépés díjmentes, de a szervezők a hely kapacitása miatt javasolják az asztalfoglalást.

A tavaszi sikeres rendezvény után a bölcsészkar design- és művészetmenedzsment mesterszakos hallgatói nagy lendülettel vágtak bele a program folytatásába. A téma akkor a divat volt – az érdeklődők Meyer Eszter-Virággal találkozhattak –, most pedig a tér esztétikája kerül a középpontba.


A fesztivált 20 órakor Prof. Dr. Gyenge Zoltán, az SZTE BTK dékánja nyitja meg, amely előtt és után Dykema Zsófia debreceni énekesnő gitárral kísért koncertjét hallgathatják meg a jelenlévők. Az est fő programeleme, a meghívott előadók kerekasztal-beszélgetése 20:45-től kezdődik majd, amit Kőrösi Kíra mesterszakos hallgató moderál. A meghívott vendégek között találkozhatnak az érdeklődők Galog Mártonnal, a Szegedi Nemzeti Színház díszletfestőjével és az SZTE egykori hallgatójával. A beszélgetés résztvevője továbbá Nyerges Viktória belsőépítész, látványtervező és 3D grafikus. Slárku Anett díszlet, látvány- és jelmeztervező, dramaturg, alkalmanként színész- és énekesnő szintén a beszélgetők között lesz, akárcsak Török Krisztián kurátor, kutató és kritikus, aki a Glasgow-i Egyetemen szerzett művészettörténet diplomát 2020-ban, 2022 márciusa óta pedig a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kurátora.

 

A beszélgetést követően a DEműhely, vagyis a Debreceni Építészhallgatók Műhely kiállítás-megnyitójára kerül sor – az program teljes ideje alatt ugyanis az általuk készített épületmaketteket is megtekintheti a közönség. A fesztivál 22 órától a Zebra Zone szegedi egyetemistákból álló indie rock együttes fellépésével zárul majd.


A szervezők célja, hogy olyan színvonalas programokat nyújtsanak a szegedi és Szeged környéki közönségnek, amelyek során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a kortárs design trendek világba és megismerhetik a különböző művészeti alkotások elkészülésének folyamatát. A fesztivál arra is kiváló lehetőséget teremt, hogy a résztvevők közvetlenül kapjanak információt a már sikeres művészeti vállalkozást magukénak tudó fellépőktől.


További információkért csatlakozzon a Facebook-eseményhez!

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

cikk_boritokepek_11

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.