40 nap alatt Amerika körül

Színházi ösztöndíjjal töltött több mint egy hónapot az Egyesült Állalmokban Jászay Tamás kritikus, aki a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. A Grand Cafében 2014. április 24-én este 9 órától hallgathatják meg élménybeszámolóját az érdeklődők. Az est másik vendége Nagyillés János, az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető docense is, aki a civil szemszögéből mutatja meg New Yorkot.

Jászay Tamás színikritikus a Centre for International Theater Developement meghívásos ösztöndíjával töltött több mint egy hónapot az Egyesült Államokban. A szervezettel több éve áll kapcsolatban, ők voltak a 2013-as Hungarian Showcase támogatói is. A szervezet keresi és támogatja a tehetségeket a színházi szcénán belül, és céljuk a nemzetközi kapcsolatok kiépítése. Minden időszakban más-más országban tevékenykednek, most Magyarország, Lengyelország és Oroszország van soron.


Jászay Tamás New Yorkban, Austinban és San Franciscóban töltött hosszabb-rövidebb időt, kintléte során 80 színházi emberrel találkozott, így egyedi lenyomatát kapta annak, hogy milyen a színház ebben a három amerikai városban.


Az ösztöndíj hozadéka, hogy a jövőben egyfajta színházi nagykövetként, vagy ha úgy tetszik, matchmakerként dolgozhat: összehozza a hazai és amerikai színházi élet szereplőit. Az alapítvány és a színikritikus reményei szerint közös projektek is elindulhatnak.


A színikritikus elsősorban szakmai útjáról számol be az érdeklődőknek.


Jászay Tamáshoz az utolsó tíz napban csatlakozott Nagyillés János, az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető docense, aki viszont a civil utazó szemszögéből mutatja be a varázslatos New Yorkot.


Az érdeklődők fotókat és videokat is láthatnak.


Az est 2014. április 24-én, csütörtökön 21 órakor kezdődik a Grand Caféban, a beszélgetőtárs Nyemcsok Éva Eső újságíró.


A program ingyenes.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.