Kommunikáció szakos vizsgafilmek a szegedi televíziókban

Az SZTE Bölcsészettudományi Kar kommunikáció alapszakos hallgatóinak vizsgafilmjeit vetítik a szegedi televíziók.

A hagyományokhoz híven az idei nyáron is meg lehet találni az SZTE BTK kommunikáció BA-szakos hallgatóinak vizsgafilmjeit a VTV Szeged és a Telin Televízió kínálatában. A hallgatók a három éves képzést zárhatják elektronikus média szakirányon egy dokumentum- vagy ismeretterjesztő film elkészítésével.

A témák változatossága a film készítőinek, vagyis a szegedi kommunikáció szakos hallgatóknak szerteágazó érdeklődését tükrözik.

 

Az idén hét vizsgafilmet lehet látni a szegedi televíziókban:

Béres Barbara: „Azért születtünk a világra ....” – a vajdasági fiatalok elvándorlásának okait kutatja a dokumentumfilm;

Ozsvár Andrea: A szeretet teremtő ereje – a Jézus barátai gyalogtúra céljait, hangulatát bemutató film;

Harkai György: Hogyan készült? Kipling mesék – egy bábelőadás születésen keresztül szól ez a film a bábszínházak világáról;

Kocsis Anna: Négyszögletű, mégis kerek – egy rendező vallomása közben azt is megtudhatjuk, hogyan készülnek a 3D-és rajzfilmek;

Sipos László: A képzőművészet alkonya – portréfilm Szabó András képzőművészről;

Paku Viktória: Az országjáró basszbariton – portréfilm Cseh Antal operaénekesről;

Bánkúti Ábel: A kulisszák mögött – ismeretterjesztő film a Sport TV világáról.

 

A VTV Szeged műsorán hétfőnként 18 óra 30 perctől lehet látni a vizsgafilmeket.

A Telin Televízióban a hét mindennapján lehet találkozni egy-egy hallgatói alkotással.

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.