Támogatás a diákköröknek

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának diákkörei 1.5 millió forint támogatást nyertek az NTP-TDK-13 kódszámú tehetséggondozó pályázat keretében.

„A pályázatban tervezett tevékenységek (kiadványok, hallgatói kutatás, tudományos ülések, tanácskozások, konferenciák) megvalósításával a XXII. OTDK-ra készülő tehetséges hallgatók munkáját igyekszünk segíteni” – mondta Vajda Zoltán, az SZTE BTK dékánhelyettese.

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.