2014. június 30-áig lehet pályázni a köztársasági ösztöndíjra

Kiírták a 2014/2015. tanévi köztársasági ösztöndíjpályázatot – összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatási intézménynek azon államilag támogatott, illetve költségtérítéses, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, valamint egységes osztatlan képzésben részt vevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet teljesítettek. A köztársasági ösztöndíjat nyert hallgatók emellett tanulmányi ösztöndíjat is kaphatnak. Végzős alapszakosok is pályázhatnak az ösztöndíjra, ha igazolják, hogy részt vesznek a 2014. évi mesterszakos felvételin. Azon elsőévesek, akik a 2013/2014-es tavaszi félév végére két lezárt félévvel rendenkeznek pályázhatnak az ösztöndíjra, passzív státuszú hallgatók nem pályázhatnak.


Köztársasági ösztöndíjban azok a hallgatók részesülhetnek, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, valamint szakmai területen kimagasló munkát végeztek a 2013/2014-es tanévben. A kiemelkedő tanulmányi eredmény értékelése során a hallgatónak a karon megállapított 100%-os tanulmányi eredmény legalább 90%-át kell teljesítenie. A hallgatók teljesítményének értékelésekor a fentieken túl figyelembe veszik a meglévő nyelvvizsgák számát, publikációkat, az OTDK-n elért eredményt, valamint a közéleti és sportteljesítményt. A pályázat benyújtásakor minden eredményt hivatalos dokumentummal igazolni kell, emellett egyetemi tanárok vagy akadémikusok ajánlását is csatolni kell a pályázathoz.


Az ösztöndíj támogatás tíz hónapra szól, összege 2014. szeptember-december közötti időszakra havi 34 ezer forint. A Szegedi Tudományegyetemen 107 hallgató pályázatának elfogadása várható. Pályázni kizárólag elektronikusan a Modulo felületen, az EHÖK virtuális irodában lehet a pályázati űrlap kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával.


A köztársasági ösztöndíjpályázatok beadási határideje: 2014. június 30. 11:59 óra.


A pályázati feltételekről és a jelentkezés módjáról további információ itt olvasható.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.