Gólyák a Tisza-parton – Megkezdődött az Összegyetemi Gólyatábor

Negyedik alkalommal rendezi meg 2014. szeptember 4. és 6. között hagyományos Összeegytemi Gólyatáborát az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat. A megszokott közösségépítő vetélkedők mellett koncertek sora várja az újdonsült gólyákat.

A szegedi Partfürdőn rendezett háromnapos fesztivál célja, hogy közelebb hozza a hallgatókat egymáshoz, olyan alkalmat és színteret biztosítson, ahol a diákok találkozhatnak és szórakozhatnak. A táborba a szervezők a Tisza-parti universitas összes karáról ezres nagyságrendben várják az elsőéves hallgatókat. Napközben az egyes karok diákjaiból alakult csapatok vetélkednek egymással. A kimerült és megéhezett gólyáknak egyszeri ingyenes étkezést biztosítanak óriásbográcsból, a nyitónapi menü paprikás krumpli. Emellett a fesztivál területén ételbár és büfé is üzemel. A gólyatábor idén is ingyenes a kari gólyatáborokat megjárt elsőéveseknek, a felsőbb éves egyetemistákat, egyetemi dolgozókat és külső érdeklődőket elővételben és a helyszínen is kedvező bérlet és jegyárak fogadják – tudtuk meg Borbola Teréziától, az SZTE EHÖK sajtófőnökétől. Kérdésünkre azt is elmondta: a napközbeni programok elsősorban a gólyáknak szólnak, hagyományos vetélkedők, sorjátékok, ügyességi feladatok, vízi és vízparti vetélkedők során mérhetik össze tudásukat, ügyességüket és rátermettségüket a diákok. Este pedig igazi fesztiválhangulat, strandparty és megannyi koncert szórakoztatja majd a szegedi egyetemistákat. A tábor első éjszakáján fellépnek Ganxsta Zolee és a Kartel, Kowalsky meg a Vega, Punnany Massif, EHÖK DJ WARMUP, Julia Carpenter, Oliver Koletzki és Stereo Palma.


Golyatabor_2014._szeptember_4-6
Gólyák a Tisza-parton – Megkezdődött az Összegyetemi Gólyatábor - GALÉRIA


A rendezvényhez a Szegedi Tudományegyetem vezetése is támogatóan viszonyul, szeptember 5. (péntek) hivatalos rektori szünet az első évfolyamos hallgatók számára.

 

SZTEinfo – Gajzer Erzsébet

Fotó: Ócsai Gábor


Korábban írtuk:

Összegyetemi gólyatábor várja az elsőéveseket

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.